Nos, rendeltünk egy fehér parókát, hogy lássuk hogyan is mutat a Kisróka buksiján. Azt kell mondjam, bár az eredeti parókája igazán az ő színe, mégis tetszik az eredmény. Egyszerű és letisztult, az anyag habitusa pedig szépséges. Egészen más arcát mutatja a fiú benne. Igen sok a lehetőség.
De hogy ne múljon nyomtalanul a próbálgatás, aminek akár még lehet folytatása is, úgy döntöttünk, egy kis szeletnyit megmutatunk isteni mivoltából, és bár még mindig nem vettem rá magam hogy megpróbáljam a festést, ez valahogy illik a hangulathoz.
*
Vannak pillanatok, mikor az emberi álca lebomlik, pillanatok, mikor hátra kell hagyni mindent, ami zavaró, hogy elmerülve önmagadban, megleld az erősségeid. Azokban a pillanatokban pőrén és csupaszon csak lényed magva marad. Végy mély lélegzetet és hunyd le a szemed...
Egy rókaisten, legyen bár fiatal, időről időre kapcsolatba kell lépjen az elemekkel, hogy megismerje, vajon az támogatja-e őt isteni útján. S e napon Leon elolvadt, s Haru alámerült a tengerben.
A víz bársonyosan ölelte, s ringatta, miközben isteni lénye tompa fénnyel ragyogott. Mikor ismét kinyitotta a szemét, már a mélyben járt. Csendben lebegett, majd talpa elérte a tenger legmélyebb pontját, s végre megállapodott.
A víz körülölelte, majd messze szökött tőle. Elé hordta kincseit, s Haru kényelembe helyezte magát, figyelve a vizet, s próbálva megérteni annak szavát. A világ a kék ragyogásban különösnek tűnt, s annak lényei még különösebbnek hatottak.
A sárkányok világában bár több lény is köré gyűlt, Haru szívébe belemart a felismerés, hogy legyen a víz bármilyen időtlen, az, akit korokon s helyeken át keres, nem itt lakozik.
A gondolat elsuhant. Tovaragadta a hullámzás, mely állandóan mozgásban tartotta még a mélységet is. Ismét csak ő volt, Haru, a Napisten elsőszülött fia, ki támogatóját kereste az első elemben mellyel kapcsolatba lépett.
Hagyta hogy a víz ereje s hangulata eltöltse őt, s kinyújtotta kezét, hogy próbára tegye. Az emelek megismerésére, a saját erők felismerésére nem léteztek kőbe vésett szabályok. Ha otthon, a palotában lett volna, most mesterek segítették volna, de még úgy is, jól tudta, hogy a saját erejét neki magának kell felderítenie.
Haru végül távozott. Elhagyta a tengert, s újra Leon lett. A hullámok pedig szüntelenül, mintha mi sem történt volna, folytatták örök munkájukat, s csak zúgtak tovább....
Omake:
- Muszáj ezt?
-Gyerünk, a csajok kedvéért...
-Meh..
-Kicsi Vénusz, emeld fel a fejed!
-Nem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése